Valahányszor Szabados-koncerteket hallgatok, újra és újra lenyűgöz… Vajon miért? Talán mert Ő vérbeli előadóművész volt, imádott fellépni, hatni a közönségre. Közölni valamit!
A következőket mondta erről: „A fellépés elsősorban előadóművészi tevékenység, amire az ember felkészül. A manuális gyakorlás mellett az én esetemben a felkészülés inkább zeneszerzői munka. Az időben és anyagában döntően improvizációra épülő muzsika egyúttal egy „teremtő” agyi állapot elérését és életben tartását is megköveteli. Az előadás során mindig érzem, hogyan „veszi” a hallgatóság a zenét, a kiáramlást. Ellenáll, tehát zárt marad, vagy szív. Ha nem azonosul, arra késztet, hogy “meggyúrjam”, vagyis elérjem, hogy amit közölni tudok, az megfoganjon benne.”
Az ő ellenállhatatlan hatásának titka a közölni-vágyás, az interakció a közönséggel és az ihletettség. És ezeknek magától értetődő természetességű, ám mégis kontroll alatt tartott aránya.
Ma három művét fogom bemutatni és mivel gyakran találkozunk majd a parlandó-rubató jelenséggel, elevenítsük fel ezzel kapcsolatos ismereteinket.
a zene a Balladából volt az 1981-es Debreceni Jazznapokról, az interjú-részlet pedig Pallai Péter a BBC magyar adása számára 1990-ben készített műsorából való.
A mai zenehallgatás címe – Szabados zenei építkezése – esetleg félreérthető. Valaki azt gondolhatja, hogy a kompozíciós technikáról, hangsorokról, hangközökről, hangzatokról fog hallani. Erről beszélni nem az én tisztem. Ez a munka zenekutatókra, zenetudósokra vár. Én a művek és műsorok időrendben történő változásait, történetét vizsgálom, ahogy ezek sok esetben csak hosszú évek alatt nyerik el végső formájukat.
Eszerint pedig komoly változás történt Szabados koncertjein a 80-as évek elején. A Mesternek egyre inkább szokásává vált un. egész estés koncerteket adni, amikor is egybefüggően játszotta el az est zeneanyagát. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy rögtönző kompozíciós gondolkodása kinőtte a külön darabok kereteit. Kapcsolatot keresett és talált az egyes dallamok között, ezeket aztán improvizációkkal átszőve füzérbe fonta. Így koncertjein az improvizáció már két rétegben jelent meg: hagyományosan és szerkesztésben. A jelenségnek két formája figyelhető meg: egyrészt a dallamok füzérbe rendezése nagyobb lélegzetű darabokhoz (ezzel foglalkozunk ma), másrészt egymáshoz tartozónak érzett művek összerendezése műsorrá.
A műsorrá rendezéssel nem akarok részletesen foglalkozni, de azért két példát mondok rá:
Az „Elfelejtett énekek” műsor. Az ebben szereplő Elfelejtett ének és a Szól a figemadár darabokat 1980-tól, a Rozsdamezőt 1984-től játssza Szabados. Önálló műsorként duóban (Dreschsel) már 1987-ben, a végleges trió formációban (Dresch, Geröly) azonban csak 1993-ban tűnik föl. A CD alapjául szolgáló felvétel 1994-es.
„A Szent Főnixmadár dürrögései” műsor. Az ebben szereplő Koboz-zene legrégebbi ismert felvétele 1979-es, a Régi imá-é 1978-as, a Szólóposzátá-é 1982-es, a Ceauswitzi koncert pedig 1989-re nyerte el végső formáját. Az LP alapjául szolgáló felvétel 1990-ben készült.
Mindkét esetben az egyes művek legkorábbi elhangzásai és a műsorrá rögzült előadás között bőven több mint 10 év telt el. Azoknak, akik többet szeretnének erről tudni, ajánlom a Szabados György Világa honlapon található Szabados Music Directory „Néhány műről részletesebben” rovatát.
Ezek után térjünk rá A Tánczene változatai-ra.
A művet Szabados 1975-ben szerzette. Hivatalos lemezen (az Adyton LP-n) csak hét év múlva, 1982-ben jelent meg. Idézzük fel erről a lemez-változatról a főtéma és a lírai téma egy-egy részletét.
Részlet a főtémából és a lírai témából
A mű megírása és lemezen megjelenése közti 7 év elég mozgalmas volt a mű történetében. Az értékmentő munka eredményeként a „Szabados zenei hangzóanyag időrendben” c. gyűjteményben 25 Tánczene felvétel van, amelyek tanulmányozásával nyomon lehet követni a mű változásait. Ezekből kiderül, hogy:
Már a legelején világos a szándék, hogy a sodró lendületű (döngölő balkézjátékú) főtéma mellett egy lassú, lírai rész is legyen.
Ennek a lírai résznek a dallama eleinte változó, csak később állandósul. Az állandósult dallam a Ballada kezdő soraiból építkezik.
Változó, hogy az előadás a főtémával, vagy a lírai témával kezdődik.
Hamarosan kialakul egy hosszú időre rögzült olyan változat, amely egyhangos nyolcados indítású, játékos résszel vezeti be a lírai témát és abból tér rá a főtémára, majd a befejezés előtt még egyszer visszajön a lírai téma. Ez a szerkezetében legkiterjedtebb változat.
Nos, ebből a sok mindenből – idő híján – alig valamit tudok lejátszani.
Mindenképpen idézni akarok a legkorábbi felvételből, amely a Bratislavai Jazznapokon készült 1976-ban. Itt quartetben játszanak (Kathy-Horváth, Vajda, Faragó). Ebből hallgassuk meg a lírai felvezetést (ez még nem a Balladából van) és a főtémára fordulást.
Bratislavai koncert részlet: a lírai felvezetés
Egy másikat pedig unikális jellege miatt választottam ki. 1981. júliusában Budapesten a Vajdahunyadvárban Szabados – Gonda Est volt. Gonda tanár úr ezidőtájt már nagyra becsülte Szabadost, bár teoretikusként nem tudott mit kezdeni vele. Talán ebből fakadt a kicsit hittérítő jellegű rivalizálás, aminek során mindegyikük meg akarta győzni igazáról a másikat. Ezen a koncerten Szabados semmit sem úgy játszik, mint ahogy szokta. Úgy tűnik, hogy a nyitószám, a Szabad egyensúlyok világa uralja a koncert egészét. A különös zeneanyag egyebek mellett a Tánczene elemei szabad felhasználásának is fontos dokumentuma. A harmadik számban az ember azt hinné, hogy a Tánczene egyhangos nyolcados kezdésű, szerkezetében legkiterjedtebb változatát hallja. De nem, mert meglepetésre a főtéma helyén egy más dallam szólal meg, így ez nem a Tánczene. Talán a Tánczenére ez alkalommal másfajta keret kívánkozott.
A zárószámban egy töredezett, zaklatott, a koncertnyitó Szabad egyensúlyokra utaló ritmikai környezetbe helyezi a Mester a Tánczene főtémáját. Egyedi, a későbbiekben soha vissza nem köszönő változat. A lírai téma ebben a változatban nem szólal meg. Hallgassuk meg a darab elejét.
Vajdahunyadvárai szóló (extrém verzió): részlet az elejéről
Végül nézzük a sokat emlegetett egyhangos nyolcados kezdésű, szerkezetében legkiterjedtebb változat legjellemzőbb részeit. A felvétel a Jazzbühne Berlin fesztiválon készült 1982-ben.
Jazzbühne Berlin ’82: vágott
Ez volt tehát a Tánczene, Szabados talán legtöbbször játszott darabja, úgyszólván védjegye.
De térjünk át gyorsan a második darabra, ez pedig a Ceauswitzi koncert (benne a Csíki verbunkkal)
Mit keres itt a Csíki verbunk? – merül fel a kérdés. Nos az a helyzet, hogy a kétséget kizáróan Csíki verbunk szóló-zongora változata címen azonosított mű, legalább is annak táncos témája 1986-89 között beépült a Ceauswitzi koncertbe és annak azóta szerves részét képezi. De erről majd később…
Először beszéljünk a cím Auschwitzhoz való kapcsolatáról. Mindannyian – akiknek valamennyi közünk volt Szabados zenéjéhez – éreztük, hogy a cím Ceausescu és Auschwitz összeolvasztásából született. De nem volt erre bizonyíték. Hivatalos helyeken kerülték, agyonhallgatták a címet. Az Artisjusnál a mű fonetikusan írva Csausvici koncert néven szerepelt. Szabados egyik koncertjén Kiss Imre nem volt hajlandó bekonferálni a Ceauswitzi koncertet, végül Szabados konferált… és hasonló esetek. Mostanában bukkantam rá a döntő dokumentumra: egy 1992-es csíkszeredai interjúban rákérdeznek Szabadosra és ő válaszol. Hallgassuk meg ezt a részletet.
Részlet az 1992-es csíkszeredai interjúból
Térjünk vissza a darab történetéhez. A szerző 1986-ra jegyezte a művet, melynek stúdió-felvétele 1990-ben a Novi Sadi M-stúdióban készült A Szent Főnixmadár dürrögései műsor részeként. Ebből lett a következő évben egy vinyl LP az Adyton label gondozásában. A műsort a szerző később CD-n is kiadta, amely a jól sikerült 1991-es münsteri koncert felvételét tartalmazza. Hallgassuk meg erről a CD-ről a darab két főtémáját.
A két főtéma a CD-ről (1991. Münster, live)
A rendelkezésünkre álló gyűjteményben tetten érhető, hogy a szerző 1986 és 1989 között alakította ki a mű végleges szerkezetét. Ne felejtsük el, hogy a darab a romániai diktatúra ellen, különösen annak „ipari emberkezelési” tervei, falurombolás és egyebek ellen íródott. 1988. tavaszán láttak napvilágot a hatalom falurombolási tervei. Szinte predesztinálva volt, hogy a Csíki verbunk, mint a tradicionális erdélyi lét egyik szimbóluma, ellenpontként bekerüljön a műbe. Nézzük időrendben a történéseket: 1986-ban a „Koncert a Jazz Studiumért” esten noha felkonferálatlanul, de jól felismerhetően elhangzik a Ceauswitzi koncert első témája. Az 1988-ban Szombathelyen és Debrecenben más-más füzérben elhangzott Ceauswitzi koncert alakulóban lévő művet mutat. Tanulságosak ezek a nem teljes változatok, különösen a szombathelyi. Itt az történik, hogy az egybefüggően előadott koncerten a Csíki verbunk (szólózongora-változat) és a Ceauswitzi koncert (1. téma) is elhangzik. Az utóbbit követően a Mester visszatér a Csíki verbunk táncos témájára. Ez már nagyon hasonlít a végleges változatra. Lehet, hogy ez alkalommal Szombathelyen a Ceauswitzi koncert kialakításának utolsó simításait hallhattuk. Ugyanis 1989-ben Hódmezővásárhelyen már a teljes változat szólal meg.
A műben a két főtéma mellett számos gyönyörű melléktéma is fölcsillan. Nem akarom belétek beszélni, de az egész mű ellentétes képek sora. A diktatúra dúlását, a rosszat, a rombolást lépten-nyomon felváltják az egészséges élni akarás idilli képei. Hallgassuk meg a vinyl LP-ről a darabot az Utójáték nélkül.
Ceauswitzi koncert és utójáték az utójáték nélkül (vinyl LP, rec. 1990)
És itt már hamarosan az Utójáték következik, amiről külön szólok. Az eredeti darabhoz Szabados írt egy Utójátékot, amit (az én véleményem szerint sajnos) zeneileg össze-kötött a koncerttel. Maga az Utójáték zseniális: egy kényúr és szolgálójának párbeszédét imitálja Szabados zongora-aláfestéssel. Tökéletesen megvilágítja a zsarnokság természetét. Ebből a szempontból frappáns lezárása a Ceauswitzi koncertnek. Zeneileg azonban nem szervesül vele, ezért is különíthette el a szerző Utójátékként. A probléma az, hogy a zenei összekötés nem teszi lehetővé a nagyívű Ceauswitzi koncert méltó lezárását, befejezetlen érzetet kelt. Ezt Szabados is érezhette, mert ismerünk Utójáték nélküli befejezéseket. Kettőt mutatok ezek közül. Az egyik a Szent Főnixmadár koncerten volt 1993-ban:
Utójáték nélküli befejezés (1993. Almássy tér, live)
A másik pedig egy kései megoldás, az Amszterdami Koncerten volt 2004-ben
Utójáték nélküli befejezés (2004. Bimhaus, live)
Köszönjünk el a korabeli Csausvictól és Csíktől és lépjünk tovább…
A harmadik szemelvény szinte pihentető lesz az elhangzottak után. Sem viharos története, sem bonyolult szerkezete nincs, csupán gyönyörű.
Gyöngédség (Bartók nyomán).
Tudtommal egyetlen önálló darabként megvalósult Bartók-feldolgozása. És jazz! Ez felveti azt az unásig ismételgetett kérdést, hogy „Jazzt játszott-e Szabados?”. Rossz a kérdés. A kérdést úgy kell föltenni, hogy „Játszott-e jazzt Szabados?”. Hát persze. Sokszor és nagyon ízesen. Csak ahogy kialakította saját zenei világát, egyre inkább eltávolodott a hagyományos jazztől. Egy személyes emlékem is van erről. 2004 körül beszélgettünk kertjükben nagyobb létszámú együttesek szabad zenéléséről. Váratlanul témát váltottam: „Milyen gyönyörűek ezek a szerelmes zenék, amiket zongorára írtál.” Meglepődve nézett rám: „Mire gondolsz?” „A Gyöngédség és a Szerelem (feleségemnek, Juditnak) című darabokra”. Mosolygott: „Tudod, Judit szereti ezeket az amerikai dolgokat”. Ezek szerint akkor már csak „amerikai dolgok” volt számára a hagyományos jazz. Ma mégis köszönetet kell mondanunk Judit asszonynak, mert ha ő nem szerette volna „ezeket az amerikai dolgokat”, akkor most szegényebbek lennénk két szép lírai Szabados-szerzeménnyel.
Nos a mű, amit feldolgozott, a Mikrokozmosz III. füzetének 69. darabja, címe: Akkord-tanulmány. Hallgassuk meg Bartók Béla játékával.
Mikrokozmosz III. 69. akkord-tanulmány (Bartók plays Bartók)
Szabados csaknem felére leveszi a tempót. Az jutott eszembe, hogy milyen ideges lenne ettől Kocsis Zoltán, aki különösen „háklis” volt a Bartók-művek tempójára. De a bűn bocsánatos, hiszen nem interpretálásról, hanem feldolgozásról van szó. A szikár akkord-tanulmányt a Mester felöltözteti, a benne rejlő lehetőségeket kibontja és egy gyönyörű, ízig-vérig jazz-darabot formál belőle. Az előadásban segítő társai Benkő Róbert és Baló István. A felvétel a 60 éves születésnapi koncertről való.
Online: adytonalapitvany.hu
